Baba-mama csevegő

Közösségformáló összejövetelek kicsit más formában, hogy mind a babák, mind a mamák elégedettek legyenek.
A foglalkozás első 30 perce a babáké. Nem is gondolunk bele, hogy a zenének, dalnak milyen személyiségformáló ereje van. Az énekhang mindenkinél kéznél van, a legtermészetesebb módja a zenélésnek. Bátran énekeljünk, dúdoljunk a csemeténknek már egészen pici korban! A dalok éneklése vagy meghallgatása fejleszti a gyermek érzékenységét, fogékonyságát, színessé teszi érzelemvilágát, fejlődik emlékezete, képzelete. Nekünk szülőknek elsősorban az a feladatunk, hogy a zene szeretetét próbáljuk meg átadni gyermekeinknek. Egyszerű mondókákkal, dalokkal, öljátékokkal telik el az első fél óra.

A foglalkozás után pedig 30 perc a Mamáké. Kedvünkre csacsoghatunk az éppen minket foglalkoztató fontos babás, vagy akár mamás kérdésekről, témákról. Sokan szívesen ismerkednének, barátkoznának, vagy kérnének tanácsot már gyakorlottabb anyukáktól. Szervezhetünk börzéket, csere-berélhetünk játékokat, hívunk szakembereket; minden belefér ebbe a 30 percbe, amire nyitottak vagytok 🙂
A gyermekeknek erre az időszakra biztosítunk játékokat, de ti is hozhatjátok kedvenceiteket.

(A 3 évnél idősebbeket szeretettel várjuk szombatonként az óvodai foglalkozásainkra)

Helyszín: Bécsi Magyar Iskola  (1010 Schwedenplatz 2, 1. emelet, 9-es ajtó)

Időpont:
Szerdánként 10:15-11:30-ig

Részvételi díj:
-9 Euro/  egy alkalom
-5 alkalmas bérlet 35€
-8 alkalmas bérlet 55€,

FoglalkozásvezetőDapin Hajnalka Judit vagy Karlócai Roxi

Elérhetőség: roxi@karlocai.hu

Aktuális információk a facebookon a Baba Mama Csevegő BMI csoportban